RÓMAIAK ÉS BARBÁROK
Magyarországi régészeti leletek kiállítása Lengyelországban

Szeptember 24-én zárult a lengyelországi Biskupinban a XII. Régészeti Fesztivál, amelynek ezúttal negyedik alkalommal volt résztvevője, társszervezője a debreceni Déri Múzeum. Lengyelországnak tőlünk távol eső észak-nyugati részén, a Bydgoszcz és Poznan közötti tóvidéken rendezték most 12. alkalommal az óriási érdeklődéssel kísért fesztivált.

A Biskupini Régészeti Park és a Varsói Egyetem Régészeti intézete minden évben más történeti kort idéz fel rendezvényén, amelynek középpontjában a múzeum épületében megrendezett kiállítás áll. Ezúttal tíz múzeum műtárgyai idézték fel a római császárság korát, a római birodalom területén lakó és az őket körülvevő, velük állandó kereskedelmi kapcsolatban vagy háborúban álló barbárok (szarmaták, germán törzsek, kelták, hunok) kapcsolatát.

A kiállított tárgyak felét, több, mint 110 db régészeti leletet a Déri Múzeum kölcsönözte, a másik felét kilenc lengyel múzeum adta össze. Azon a tájon sohasem táboroztak római légiók, most mégis legionáriusok lepték el a Régészeti Múzeum 28 hektárnyi területét: iskolások és felnőttek, hagyományőrző csoportok és kirándulók öltötték magukra a római légió ruháit, fegyvereit, pajzsát. A látogatók számára számtalan szórakoztató - oktató programot biztosítottak a szervezők: szakemberek útmutatásával kipróbálhatták a kerámia restaurálást, kézművesek irányításával a szövés-fonás rejtelmeit, tanulmányozhatták a bronzöntést, az ezüst megmunkálást, vaskovácsolást, építhettek római utat, megismerhették a vaskohó működését, sót párolhattak a wieliczkai sóbánya-múzeum szakembereivel, nyírfa-szurkot égettek német muzeológusok segítségével, szánthattak római-kori ekével, miközben a színpadon folyamatosan zajlottak a bemutatók: gladiátorok harca, római katonák és a barbárok közötti csatározás, vagy békésebb szórakoztatás, római-kori divatbemutató a hölgyek számára.

A Déri Múzeum most negyedik alkalommal vesz részt a Fesztiválon, és a harmadik régészeti kiállítás anyagának jelentős részét kölcsönzi a lengyel kollégák számára. Az a hatalmas leletanyag, amely a Déri Múzeum raktárában található, régészeink kitartó munkájának eredményét jelenti és kincsesbányaként szolgál a hazai és a külföldi partnerek számára az egy-egy témakört bemutató kiállításokhoz. Ennek a kiállításnak Módyné Nepper Ibolya múzeumi főtanácsos volt a szakmai irányítója múzeumunk részéről.

A kiváló technikával megépített, jól szerkesztett ismertető szöveggel ellátott kiállítást a fesztivál zárásáig mintegy 110.000 látogató tekintette meg. A biskupini helyszínen október végéig nyitva tartó kiállítás anyagát a jelenlegi tervek szerint már lekötötte a Poznani Régészeti Múzeum és a Varsói Állami Régészeti Múzeum. Tárgyalások folynak további bemutatókról is.

A biskupini kiállítás helyszínét lengyel barátaink ebben az évben bővítették, korszerűsítették az Európai Uniótól nyert több millió Eurós pályázati összegből, magát a kiállítást pedig a Déri Múzeummal közösen készített Kultúra 2000 pályázaton nyert pénzből és szponzorok támogatásával rendezték meg.

A effajta, nagy tömegeket megmozgató, sokaknak élményt nyújtó kiállításokkal híveket szerezhetünk a múzeumok, múltunk emlékei számára nemcsak az érdeklődők körében, hanem egyszer talán olyan szponzorok körében is, akik a meglévő reklám-lehetőségek fejében hajlandóak lesznek nálunk is anyagi támogatást nyújtani a rendezvényekhez. Lengyelországban már sok ilyen cég létezik.

 

 
 
 

 
| © 2006 Déri Múzeum Debrecen - Minden jog fenntartva |